Close
Type at least 1 character to search

Hello, Zorro vagyok!

Van egy titkos kertem a tengerben, amit szívesen megosztok másokkal. Búvároktatóként segítek megnyitni az ajtót a víz alatti világba. 🤿

2001-ben ismerkedtem meg a búvárkodással. A barátaim Egyiptomból hazatérve izgatottan meséltek arról, milyen csodálatos élmény a víz alatt lenni. Amikor én is kipróbáltam, azonnal rájöttem, hogy ez az a hobbi, amit kerestem.
A kezdetekben Magyarországon merültem. A barátaimmal együtt fedezhettük fel a hazai vizeket. Bármilyen vízben, ami 2 méternél mélyebb volt, szívesen merültünk.
Egy év hazai búvárkodás után egy egyiptomi túrán vettem részt. A világ egyik legszebb korallzátonyai között merültem. Ez a túra megváltoztatta az életemet, itt vált szenvedélyemmé a búvárkodás.
Ezután Magyarországon végeztem el a búvártanfolyamokat egészen a Divemaster-i szintig.
A friss Divemaster-i végzettséggel egyből elkezdtem dolgozni, először Horvátországban, majd Montenegróban. Hét hónap várakozás után végre jött a telefon a Dahabi bázisról, hogy indulhatok Egyiptomba! Öt nappal később már ott vezettem merüléseket mint Divemaster. Tapasztalati szinten is megértettem, hogyha abból élek, ami boldoggá tesz, akkor egész életemben nem kell dolgoznom… A Divemaster-i munkám mellett elvégeztem a búvároktatói vizsgát is 2004-ben.
Irány Thaiföld! Sajnos itt csak egy rövid ideig tudtam dolgozni, mert a cunami gyakorlatilag megszüntette a turizmust.
2006-ban hazatértem Magyarországra, ahol családot alapítottam. Nem tudtam meglenni búvárkodás nélkül, ezért elvégeztem a barlangi és a technikai búvár tanfolyamokat.
Részt vettem több hajóroncs expedícióban is. Voltam többször Mexikóban, ahol cenotékban merültem. Részt vettem egy cenote feltárásában is, illetve három évig a Hévízi tó fenntartásában/kutatásában is részt vettem.
2015-ben újra külföldre költöztem, ezúttal Máltára. Málta ideális hely a hajóroncs merülésekhez és a mélymerülésekhez. Itt oktattam búvárokat és csoportokat is vezettem a Máltán megtalálható merülőhelyeken. 
Két évvel később Spanyolországba költöztem, ami máig főhadiszállásomként szolgál. Itt is oktatok és csoportokat is vezetek.
Büszke vagyok a tanítványaimra, akiket bevezethettem a búvárkodás csodálatos világába. A legbüszkébb pedig azokra a divemasterekre vagyok, akiket én képeztem ki.  🌊

Mit tanulhatsz tőlem?

Magabiztos merülést.
Akármelyik merülési formát vagy oktatást választod, minden esetben személyre szabottan, a képességeidnek megfelelően építjük fel a programot, így a búvárkodás igazi élmény lesz számodara, hiszen professzionális instruktorral az oldaladon végig biztonságban érezheted magad. A program végére jóval magabiztosabb búvárrá válsz.

Felkészítés nyíltvízi PADI vizsgára 0
Dive Coaching merülés 0
Kiscsoportos merülések 0